Van valahol egy tégla. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a háromféle minőség közül – jó, rossz, közömbös – melyik illik leginkább erre a téglára, meg kell vizsgálnunk.

Ha beépítjük a falba – jó. Ha ráejtjük a lábunkra – rossz. Ha elmegyünk mellette fütyöröszve – közömbös. Sőt! Ha beépítik a téglát az „ellenség” falába, amely mögül miránk lődöz – rossz. Ha ráejtjük a téglát az „ellenség” lábára – jó! Minden nézőpont kérdése.

Milyen tehát valójában a tégla? Ilyen értelemben semmilyen. Mentes a jótól, a rossztól, sőt még a közömböstől is. Nincs eleve elhatározva, nincs belekódolva, hogy fájdalmat vagy örömet okoz-e valakinek, ám az a bizonyos valaki irányultságától, cselekedetétől, hozzáállásától függően átélheti jónak, rossznak és közömbösnek is. Tele is van tehát a tégla mindazzal a minőséggel, amilyennek megélhető. Teli Üresség.

Ezzel párhuzamosan, egy hasonló nézőpontból vizsgálva, még a tégla konkrét mivolta is megkérdőjeleződik. Mert például: mik a „téglaság” kritériumai? Miből kellene lennie valamilyen tárgynak, hogy azt mondhassuk rá: „tégla”? Csak látszólag egyszerű a válasz, mert az olyan első kézből kapott válaszokat, hogy agyag, samott, kerámia, vályog, stb. ki kell rögtön egészíteni az arany-, ezüst-, platinatéglákkal, amilyeneket a bankokban értékmegőrzés céljából tartalékolnak, de létezik üvegtégla is, sőt bármi, ami téglaalakú, lehet tégla, de… nem minden, mert például egy téglaméretű papírdoboz, bár téglaalakú, mégse tégla. Mondhatná valaki erre, hogy igen, de a doboz ugye üreges, a tégla meg tömör. Erre meg én azt mondom, hogy van üreges tégla, ami direkte lyukacsos, és van telitömött doboz is, és vajon mennyire, és mivel kell telitömni egy dobozt ahhoz, hogy már azt mondjuk rá: „ez tégla”, és vajon mennyire kell kilyukasztani egy téglát ahhoz, hogy aki meglátja, úgy vélje „jé, egy doboz”?

És most direkt nem beszéltem azokról a felbérelt emberekről, akiket mint „téglákat” információszerzés céljából „beépítenek” egy ellenérdekeltségű csoport tagjai közé.