Be kell valljam, én nem vagyok nudista. Valójában csak akkor lehetnék az, ha rendszeresen hódolnék a pucéran élés ideáljának, de legalábbis a meztelenül strandolás szenvedélyének, és esetleg társadalmi szempontból is kapcsolódnék valamilyen meztelenül fürdőző és egyéb helyeken is meztelenül megjelenő embereket tömörítő érdekvédő egyesülethez. De én még azt sem tudom, hogy van-e ilyesfajta egyesület, és ha van, akkor mik lehetnek azok a közös érdekek, amelyeknek megvédése ügyében járnak össze az oda tartozó nudista-aktivisták.

Azt szintén nem mondhatom, hogy nudista-ellenes lennék, mert semmi bajom azokkal, akik kedvelik a ruha nélküli fürdőzést, sőt bevallom, én magam is szeretek időnként meztelenül megmártózni egy tiszta vizű tóban, vagy valamelyik tengerben. A ruha nélküli napozás is vonzó számomra, tehát akár lehetnék nudista is, de mégsem vagyok az, ugyanúgy, ahogy biciklista sem vagyok attól, hogy szeretek biciklizni. Biciklista akkor lennék, ha rendszeresen használnám ezt az eszközt közlekedésre, és lehetne rám azt mondani, amint éppen elkerekezek valahol, hogy: „jé, ott megy egy biciklista”. Ám, mivel csak igen ritkán ülök kerékpárra, dacára annak, hogyha mégis megtörténik, akkor élvezem a kerekezést, erős túlzásnak érezném, ha a biciklisták táborába lennék beosztva.
Ugyanígy vagyok a ruha nélküli strandolással is. Részemről már maga a strandolás is kérdéses dolog. Valahogy finnyás lettem a vizek tisztaságára, és nehezen szánom rá magam arra, hogy egy kétes tisztaságú fürdőmedence vizébe belecsobbanjak. Valójában, nekem az igazi élményt a tengeri fürdőzés jelenti, feltételezve, hogy az adott szakaszon nincs elszennyeződve a tengervíz.

Ezeket csak előre, a miheztartás végett tartottam szükségesnek közölni, hogy a tisztelt olvasóközönség korrekt képet kapjon fürdőzési szokásaimról. És ebből következtetve előre megsaccolhassa, hogy akkor vajon a nudizmus milyen „nagy” részt foglal el életidőmből. Elmondom becsületesen – semekkorát sem. Tekintve az utóbbi évek átlagát, mondjuk az utóbbi öt év átlagát, amikor is egyetlen esetben se fordult elő, hogy nudisták közé keveredtem volna, vagy hogy én magam nudistaként töltöttem volna el időt.

Ám, ha a teljes igazságot szeretném feltárni, márpedig szeretném, akkor be kell vallanom, volt énnekem már nudista élményem is, nem is csak egy, hanem több, igaz öt évnél mindenképpen régebben.
Az első ilyen élmény a bolgár tengerparthoz kötődik. Még tizennyolc évesen, barátaimmal együtt Kranyevóban sátoroztunk a kempingben. Ez egy igen színes időszaka az életemnek, de ez esetben csakis a nudizmus vonatkozásában térnék ki részletekre.

Egy szép napon jött a hír, más fiúk mesélték az egyik ismerős sátorból, hogy nem túl messze, a tengerpart sziklásabb részén van egy nudista strand. Nosza, gondoltuk az egyik barátommal, elmegyünk, megnézzük mi azt. Így is lett. Elmentünk.
A kiokosítónk előre elmondta, hogy egy szabály van, nekünk is le kell tolnunk a fürdőbugyinkat, mert olyan nincs, hogy csak odamegy valaki kukkolni, aztán ő meg nem nudista. Azon a részen csak nudisták lehetnek. Legalábbis ez a hallgatólagos megegyezés. Amúgy, az nagyon ciki dolog, kukkolni járni nudista strandra, mert a nudizmus, az valójában a természet szeretetéről, az egészségről, és a tisztaságról szól.

Kranyevói videó gerjedelem-fokozónak 🙂 Itt is pucérak az emberek, csak ruhában 🙂

No, hát mi el is mentünk arra a sziklás részre, és amikor megpillantottuk az első rózsaszínű pucér alakot a szép, sziklák övezte homokfövenyen heverni, mi is letoltuk a fürdő bugyinkat, és szégyenkezve odaültünk mi is, a meztelen strandolókkal csak ritkásan beborított homokra.
Először is rögtön kiderült, hogy akit elsőnek megpillantottunk, az egy enyhén kövérkés férfi.
Kicsit távolabb láttunk egy-két meztelen nőt is, és mivel minket ez a vonal érdekelt jobban, cselből bementünk a vízbe, de aztán hamar kijöttünk, és ezúttal a kiszemelt „prédához” már közelebb foglaltunk helyet. Sunyi módom legelésztettük szemünket a heverő nőszemélyek női típusú testrészein, de úgy tettünk, mintha mi nem is azt néznénk, hanem csak úgy napoznánk, átadva magunkat a természet tisztító erejének, a Nap simogató sugarainak, egyszóval álszent módon félig lehunyt pillánk mögül leskelődtünk.

Jómagam mindig kedveltem a fantáziálást, és tizennyolc évesen, fantáziám kapacitásának legalább a háromnegyed része, szexuális képek előbugyogtatásával foglalkozott. Ez olyannyira igaz volt, hogy nem is volt szükség meztelen női testek látványára ahhoz, hogy nekem gerjedelem-okozó elképzeléseim legyenek. Hát még így, amikor íme, előttem hever a „meztelen nő”, aki nem más volt akkoriban számomra, mint a legesleg-érdekfeszítőbb dolog a világon.

Néhány pillanat kellett csak, és a látvány, valamint a fantáziám, együtt megtették a magukét.

A fejemben elkezdett pörögni egy pornografikus jellegű amatőr műalkotás, amelytől szexuális gerjedelemre lobbant ifjú szívem. Azaz nem is a szívem, hanem egy olyan testrészem, amelynek megnevezésére sajnos máig sincs igazán szalonképes kifejezés. Hogy könnyebben kitalálják, hogy melyik testrészemre gondolok, annyit elárulok, hogy a bugyi többek között, pont ennek eltakarását szolgálja. Ámde rajtam nem volt bugyi. Sőt a barátomon sem. Sőt, mint észrevettem az én barátom is a jobb fantáziájúak közé tartozott. Komolyan ágaskodott benne is az amatőr filmes szenvedély. És ez az ágaskodás kifelé is látszott. Persze nekem sem lehetett nagy a szám, mert én is ugyanebben a cipőben jártam. Azaz, még cipő se volt a közelben, amivel eltakarni lehetett volna azt, ami pedig hivalkodóan rukkolt elő, saját fiatalos optimizmusával. Ha értik, mire gondolok.

Jó lett volna most könnyedén felugrani, és nemtörődöm módon befutni a vízbe, amelynek hidege vélhetőleg orvosolta volna a felbukkanó tüneteket, de hát az is négy-öt méter távolság, amit meg kell tenni, és eközben bizony sajnos, és főleg oldalról, nagyon meglátszik az a bizonyos dolog, amit pedig épp eltakarni volna szükséges.
Az üldögéléssel viszont, az ilyenkor a baj, hogy az ember csak nagyon kényelmetlen pozícióban képes a könyökével, vagy a combjával elleplezni azt az indulatát, amely szó szerint túlnő az illendőség határán.
Maradt a hasra fordulás. Ez legalább kívülről nézve megoldotta a látszódási gondokat. Alanyilag viszont, azaz a hasra fekvő szempontjából nézve, ez egy állandó vitát jelentett a homok, és az ember azon szerve között, amelyet a homok nem hagyott kedvére terpeszkedni, ehelyett szúrós módon befedte apró, kemény morzsalékkal. Nem valami jó érzés, mondhatom.

Szóval hosszú idő telt el így hason fekve, amikor is szándékosan le kellett venni a szemünket a női tárház kitárulkozó látvány-elemeiről, ha tényleg szabadulni akartunk attól a megnövekedettségtől, ami már egy idő után kezdett igen kellemetlenné válni.
Legalább egy órányi korrekt koncentrációs gyakorlattal visszaügyeskedtük méreteinket az eredeti keretek közé, így felállhattunk, bemehettünk a vízbe, és ott jutottunk el a felszabadító lehűléshez.
Nos, ez az élmény nem úgy maradt meg bennem, mint amit megismételnék.

Jóval később, amikor már fantáziámat nem elsősorban szexuális képek töltötték ki, újra elmentem nudista strandra, de akkor már nem indult be ez a meztelenkedés okozta extra izgalom. Közömbösen, szinte hidegen szemléltem embertársaim testi jelenlétét, és olyasmiken gondolkoztam, hogy mennyivel izgalmasabb egy rafinált ruhadarab, mint maga a csupasz valóság.
Különös tény, de tény, hogy az ember a ruhája alatt mindvégig meztelen. Valójában nem szűnik meg meztelennek lenni attól a ténytől, hogy felhúz magára szövetből készült burkokat. Ugyanúgy, mint odáig, ott vannak vele azok az intim testrészek, amelyeket hiába takargat, létezésük folyamatossága nyilvánvaló. Ezért ráébredtem arra, hogy bár nem vagyok nudista, hiszek a meztelenségben, oly nagyon, hogy nem is hiszek másban. Hiszek abban, hogy az ember voltaképpen egész élete alatt folyamatosan meztelen, hiába igyekszik ezt tagadni. Tessék vetkőztessenek csak le akárkit, lehet férfi, vagy nő, a legvégén kiderül, hogy mindvégig meztelen volt, és elsősorban ennek elleplezése végett öltötte fel a ruháját.

Aztán eszembe jutott az is, hogy én magam napjában hányszor is szabadulok meg ruházatomtól. Elmondom. Minden nap legalább kétszer. Először reggel felkelés után, amikor pizsamából levetkőzve meztelenül zuhanyozom, majd átöltözöm utcai ruhába, másodszor pedig akkor, amikor este fordítva, az utcai ruhát levéve fürdőzöm, és öltözöm át pizsamába. Ez azt jelenti, hogy legalább naponta kétszer hódolok a nudizmus örömeinek, és ehhez nem is kell elmennem sehová sem. Nekem otthon is rendelkezésemre állnak a nudista életmód feltételei, de oly módon, hogy az egész nincs összekötve egy kényelmetlen strandolással, szóval rájöttem, én mégis nudista vagyok, csak afféle otthoni fajta. Jelszavam azóta:

„Éljen a határok nélküli, otthon is űzhető, bármilyen ruha ellenére is folyamatosan jelen lévő, ős-eredeti meztelenkedés!”