Annak idején, 1979-ben és ’80-ban együtt zenéltem a Szalay testvérekkel, Sanyival és Andrással. Mindketten tudósok voltak már akkor is, és a tudományos törekvéseik mellett foglalkoztak zenével is. Sanyi kozmológus-fizikus-csillagászként az Univerzumban található anyag eloszlásának törvényszerűségeit kutatta, András pedig akusztikai mérnökként egy hangeffekteket gyártó cégnél volt fejlesztési fővezér. Kettejük együttműködése során bebizonyosodott, hogy a Világegyetemben az anyag a felhangsor algoritmusát követve oszlik el. Óriási jelentőségűnek látom ezt a felfedezést. Ugyanis a felhangsor minden rezgő testre jellemző hangképlet. Egyszerűbben fogalmazva: minden dolog, ami hangot ad ki magából, a felhangsort adja ki. Vegyünk egy egyszerű példát: ha megkongatunk egy fémdarabot, a keletkező hang az alaphangján kívül tartalmazza az alaphang felhangjait is. Minden hang a felhangjaival együtt rezeg. Ezek a felhangok skálát is alkotnak, és ez a skála képezi az alapját a pentaton skálának. Nem vételen tehát, hogy a legkülönfélébb népek népzenéje mind a felhangsorra épül. A kínai, a török, de még a dél-amerikai indiánok népzenéje is rendkívüli módon hasonlít a magyar népzenére, amely szintén a pentaton skálára épül.

A Szalay testvérek felfedezéséből az következik számomra, hogy az Úr rezgés formájában van jelen a világban, és ez a rezgés a felhangsor. Tehát az egész Univerzum konszonáns módon zeng. A spirituális hagyomány azt mondja, hogy megfelelően tiszta tudatállapotban ez a zengés a „szférák zenéjeként” hallható is. Jusson eszünkbe a bibliai kijelentés, miszerint „Kezdetben vala az Ige, és a Úr teste az Ige vala”, vagy amit a hinduk mondanak: „Az Isten az OM-mantra rezgése formájában képezi a Világ alapját.” Jó, mi? Na, hát ez az! Ezért varázserejű a zene. Mert egyenesen az Istenig elér. Olyan, mintha az Úr a zenét mint létrát helyezte volna el a megteremtett világban, hogy a kapcsolat az Élet és Őközte soha meg ne szakadjon.