Tündérzene

Hogy miképpen kezdtem el foglalkozni az általam „tündérzenének” nevezett zenei irányzattal?

laar-tunderzeneAzzal kezdődött a dolog, hogy buddhista tanulmányaim során, föl kellett tennem magamnak egy nagy kérdést. Miért gondolom azt, hogy nekem szanszkrit, vagy hindi nyelven kell végeznem a szellemi gyakorlataimat, vagy megszólítanom Istent? Isten fölötte áll a nemzeteknek. Én német, vagy angol se akarok lenni! Ugyanígy indiai se akarok lenni, kínai, vagy zsidó se akarok lenni, arab se akarok lenni, én magyar akarok lenni – abból kell kiindulni, ami van! És így, ebből kiindulva, azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mi is igazából az a szellemi hagyomány, amire én a legeslegszívesebben támaszkodnék, miben van nekem a legnagyobb bizalmam.

Belenéztem a „kulturális világképembe”, és azt láttam, hogy annak idején, gyermekkoromban, a népmesék világában éreztem meg egy olyan erőt, ami számomra a legpozitívabb erőnek tűnt, és ez a tündérek ereje. A legszimpatikusabb társaság a mesékből, nekem a tündérek voltak, akiknek országuk van, Tündérország, s a Tündérországnak királya van, a Tündérkirály. És akkor azt mondtam magamban, gyakorló buddhistaként, hogy én nem a tibeti védő istenségeket akarom magamnak megidézni, nem Csenrézit, aki szanszkritül Avolokitesvara, nem az ő pudzsáját akarom végezni, mert a Csenrézi-ről nekem az jut az eszembe, hogy jön Rockandroll Rézi és a házibulin ellop valamit. Csen a Rézi, nekem ez ugrik be automatikusan a Csenrézi névről. És egyáltalán miért kellene a védő istenséget nekem ezerkarúnak látni? Idegen tőlem. Azt érzem, hogy inkább a tündérekhez vonzódom, Tündér Ilonához, vagy a Tündér Jánoshoz, őbennük megbízom. Ha nekem lenne egy tündér barátom, rá biztos, hogy mernék támaszkodni.

laar-andras-tilinkovalPusztán ilyen meggondolásból elkezdtem élesztgetni a „Tündérmítoszt” magamban. Kitaláltam kis tündérbűvölő énekeket, és azokat a magányomban énekeltem. Konkrét imákat énekeltem, tulajdonképpen imákat a tündérekhez, hogy én őket szeretem és ők is szeressenek engem, és jelenjenek meg az életemben. És – csodák csodája – jelek formájában elkezdtek megjelenni. Ez benne a világos, tiszta kép, hogy egy idő után, mivel nagyon hittem a tudat teremtő erejében, ezek az erők valóban megjelentek az életemben. És ezzel párhuzamosan, megtanultam fújni a tündértilinkónak nevezett kis csövet, ezt a felhangtilinkót.

A cső rendkívül egyszerű szerkezet. Készülhet fémből, üvegből, fából, a lényege, hogy semmilyen mesterséges alakítás nem történik rajta. Nincsenek ráfúrt lyukak, nincs beleépítve síp, hanem az ember csak a cső egyik peremét kicsit megreszeli, hogy éles legyen, és az ügyes fújás-technikának köszönhetően képződnek a hangok. A fújás módja hasonlít a fuvola megszólaltatásához, csak 90 fokkal elfordítva emeljük szánkhoz a hangszert. A lényeg, hogy a cső önmagában hordoz egy skálát. Az alaphangnak a felhangjaiból kibontakozóan, egy bizonyos fekvésben, megszólaltatható pentaton skálát ad ki magából. Mi másra bizonyíték ez, mint arra, hogy az Úr már beleteremtette a világba a zengés törvényeit. Skálát teremtett bele, hangrendszert teremtett a világba.

Téves tehát az a schönbergi elképzelés, hogy a dodekafónia lenne a hangok valódi törvénye. Schönberg azt mondja, hogy a hangok demokráciában állnak egymással, és önkényes elképzelés az, hogy van tonalitás. Valójában nincs tonalitás – mondja Schönberg –, minden hang egyenértékű és ezért a valóságban nincs olyan, hogy „hangnem”. Ezt csak az ember találta ki. Szerinte tulajdonképpen csökevény, vagy gyengeség, hogy az ember hangnemekben gondolkodik, és ezért ő elkezdett úgy zenét írni, hogy az egyik hang után bármilyen másik hang jöhet, de már a harmadikkal együtt nem határozhat meg egy konkrét hangnemet. Kialakult így a dodekafónia, ami a hamis zenélés, ami a legrosszabb zenei stílus a világon, mert folyamatosan disszonáns. Az általa, és követői által írt művek voltaképpen hallgathatatlan alkotások, idegesítők, rossz hangulatúak. A valóságban a „zengés törvénye” nem így van. A teremtett világ rendezett, és hierarchiában működik, s a hangoknak is van hierarchiájuk. Erre bizonyíték többek között, ez a tündértilinkó, ami egy szál cső és a felhang rendszert ki lehet belőle fújni. Csodálatosan szép skála.
Azt gondoltam, hogy e tilinkóval meg lehet szólítani a magasabb dimenziókat, mert hiszen a felhangsor már maga a magasabb dimenzióknak a tükörképe a mi anyagi világunkban. Épphogy leképezi a hangok világába a „felfelé vezető lépcsősort”, az egymásra épülő dimenziókat. És ezért elkezdtem egy gyakorlatot: a csövet fújtam és közben folyamatosan koncentráltam egy magasabb dimenzióra, ahonnan tündéri erők áradnak. És mik is a tündér erők? A gyógyító, építő, segítő erők, a szereteterők, amelyek pontosan ugyanúgy működnek a világban láthatóan, mint ahogy a rombolás erői. Mert, hogy erózió van, és minden pusztul, azt látjuk. Ám ez csak az egyik oldal. A másik oldal az építő erő, amely állandóan meggyógyít, helyrehoz, segít és gyarapít. Ezek ugyanúgy spirituális erők, mint a pusztulás erői.

A tündérség felfedezése, és a magyar spirituális hagyomány beemelése életembe, azonban nem oltotta ki a hindu, vagy buddhista gyakorlatokat, hiszen ezek útján haladva, fontos szellemi tapasztalásokhoz jutottam. Személyes gyakorlataimban gyakran használom a tilinkót, a révülős énekeket, a magam által komponált magyar nyelvű dalokat, és a szanszkrit, vagy tibeti mantrákat, sőt azt is mondhatom, hogy manapság így együtt, mindezek éneklése képezi gyakorlásom fő vonulatát. A zene, összekötve ezekkel a varázs-formulákkal, tapasztalataim szerint rendkívül nagy hatással bír.

Itt meghallgathatod Laár András Tilinkó című dalát:

Hozzászólások

Scroll to top