Mese a Csokikakiló Mikulásról

Szerbusztok gyerekek! … Megjött a Jóságos Mesemondó Bácsi… Ede bácsi vagyok… De szólítsatok csak Edebede bácsinak. Jó???
Ma a Csokikakiló Mikulásról mondok nektek egy szép mesét! Jó lesz? Ugye, milyen jó lesz? … Kicsi gyerekek…

Edebede bácsi

Hol, hol, holnem hol… volnem vol, volt egyszer a Csokikakiló Mikulás. Az összes többi Mikulás közül ez volt a legaranyosabb. Mer ez annyira kedves és aranyos Mikulás volt ám, hogy csak csupa szépet és jót tudott csinálni, de annyira ám, hogy még a legcsúnyább dolog, amit csinált, és ugye ez volt a kakilás, még az is csokiból volt. Nagy csokikat kakilt ez a kedves Mikulás… már csak csomagolni kellett, és már vihették is a kis manók az egészet a Csokiboltba.
Ez a Mikulás nem evett ám csirkét, vagy disznót, mer annyira sajnálta az állatokat, hogy nem akarta megenni őket. Túl jó szándékú volt ehhez. Nem nézett volna jól ki, ha ment volna a tyúkudvarba a nagy késsel, és leszúrt volna magának egy tyúkot, véresen feltrancsírozta volna, jól megsütötte és megette volna, törölgetve a száját a zsírtól. Hogy tudott volna így csokit kakilni? Sehogy. Ezért aztán inkább csillagport evett… vagy csillagporból készült ételeket, mint például a güzmicsek, vagy a prudallér, de legjobban a kákallékollányt szerette. Na jó, néha sütöttek neki csillagporból készült köményes pogácsát, vagy néha-néha megkívánta a csillagporból főzött savanyú káposzta levest is, de ez nem volt jellemző. Legtöbbször a kákallékollányt ette. Na, ettől aztán nagyon finom csokoládét lehetett kakilni.
Bezzeg a többi Mikulások meg se közelítették jóságban őtet. Ott volt például a Virgácskakiló Mikulás, aki bármennyire erőlködött, csak virgácsot tudott kakilni. Ha nagyon összeszedte magát és megpróbált nagyon-nagyon jó lenni, maximum a kikakilt virgácson lett egy szép rózsaszín masni… vagy egyszer még az is megtörtént, hogy virgács nem is volt, csak egy jó nagy megtermett vöröses masnit sikerült kikakilnia… na, de hát, hol van ez a csokikakilástól?
Vagy, nézzük a még rosszabb Áruházi Mikulásokat! Ezek aztán semmilyen különleges dolgot nem tudnak kakilni, csak kakit. Nem is szeretik őket a gyerekek igazán.
Erről jut eszembe gyerekek a Húsvéti Nyuszi… tudjátok, aki a csokitojást kakilja. Na, ő meg a gyerekek álmait eszi. Ahogy fekszik például egy kisgyerek az ágyban, éjszaka odakúszik az ágy mellé a Húsvéti Nyuszi, és ahogy kanyarogva kitüremkedik a gyerek fejéből az álma, a végét bekapja a Nyuszi, és elkezdi húzni. Kicibálja a gyerek fejéből az álmot, az egész letottyan a padlóra, és onnan a Húsvéti Nyuszi mind feleszi. Csak egy kis ragacsos folt marad a helyén, de persze reggelre már felszárad… Ettől tud a Húsvéti Nyuszi olyan színes csokitojásokat kakilni.
Na, elég az hozzá, hogy egyszer a Csokikakiló Mikulás elhatározta, hogy meglátogatja a Puttonyba Szaloncukrot Okádó Mikulást… Igen ám, de pont aznap reggel, mielőtt elindulhatott volna, váratlanul betoppant hozzá a Mogyorófingó Mikulás. Le kelletett vele ülni teázni. Ahogy így teáznak, a Csokikakiló Mikulás elkottyantotta, hogy hová készült, mire a Mogyorófingó Mikulás azt mondta, hogy ő épp tegnap hallotta valakitől, hogy a Puttonyba Szaloncukrot Okádó Mikulás most épp elutazott, meglátogatta egy távoli Mikulás barátját, aki ezüstös takonnyal keni be kívülről az ajándékokat, és műhavat böfög rájuk. Így aztán mégsem indult útnak a Csokikakiló Mikulás, hanem otthon maradt…
Na, gyerekek, itt a mese vége, fuss el véle… kicsi gyerekek.

Hozzászólások

Scroll to top