Laár András és a buddhizmus – 5. rész

Minden ürességtermészetű

laar-andras-buddhizmus-5-resz_1Kialakult tehát a buddhizmus későbbi változatában egy olyan szemlélet, amely szerint valójában minden ürességtermészetű. Nincs olyan jelenség, amely önmagában létező lenne. Minden csak egymás viszonylatában valami, és ez azt jelenti, hogy az Abszolút Igazság a létezéssel kapcsolatban az, hogy minden jelenség – beleértve az embert, mint szemlélőt, és az egész világot, mint a szemlélet tárgyát – üresség-mentességtermészetű. Semminek sincs önmagában rejlő léte, se az énnek, se a külső dolgoknak, semminek. Ugyanakkor bizonyos szempontból mégis a tapasztalás folyamata során valóságosnak tűnnek, tehát kétfelé kell választani a dolgot. Ez a kétfelé választás a Két Nemes Igazság formájában jelent meg. Buddha eredeti kinyilatkoztatásaihoz képest, amelyek a Négy Nemes Igazságot helyezték alapul, azokat nem vitatva és nem mondva, hogy azok nem helyesek, a Két Nemes Igazságra helyeződött a hangsúly.

Ez a törvény az Abszolút Igazság és a Világban megjelenő igazságok kettősségét mondja ki. Van az abszolút igazság, a paramártha szatja, és van ennek számtalan részigazságban tükröződő világba vetülése a lókaszamvritti szatja. Ez utóbbi az összes igazságot jelenti, amely szempontoktól függő módon bontakozik ki egy szemlélő tudat számára. Ezek párhuzamosan léteznek, s az a legjobb, ha az ember a kettő közötti középúton van. Tehát a lókaszamvritti satja és a paramártha szatja kettősségében látja a mádhjamika buddhizmus, a középút buddhizmusa azt az alapot, amelyre támaszkodni lehet. Elfogadja ez a felfogás, hogy a világban minden egyes szempontból születik egy igazság. S ezek mind relatív igazságok. Ahonnan néz az ember, onnan valamit igaznak lát.

Ám ez több is annál, minthogy csak igaznak látja, vonatkozik is őrá az az igazság. Pont azért, mert az egész képzeletrendszert, ezt az egész világképet, amelyet ő magának kialakít, azt ő magáévá teszi, abban él, logikus, hogy annak a törvényei érvényesülnek életében. Gyakorlatilag a szenvedés vagy nem szenvedés kérdésében aszerint jár el, amilyen az ő világképe, ezért ez egy érvényes igazság. Minden egyes szempontból érvényes igazság születik. Igen ám, de ezek az igazságok mind alá vannak vetve a még magasabb törvénynek, nevezetesen annak, hogy egyébként minden üresség-mentességtermészetű. Tehát a végső igazság az, hogy semminek sincs semmiféle belső objektív lényegisége. Nincsen a dolgoknak önmagaságuk. Nem lehet tudni egy bizonyos jelenségről, hogy az „valójában” micsoda.

laar-andras-buddhizmus-5-resz_2Ebből a képből nagyon sok minden születik. A mádhjamika azt mondja, hogy egy igazi buddhista akkor teszi jól, ha középen van állandóan, azon a halvány, nagyon-nagyon vékony kis határvonalon, amely pont a két igazság összeérése. Az ember – szemlélve a világ jelenségeit – mindig tudja, hogy viszonylagos igazságokról van szó, és mégis e viszonylagos igazságokat elfogadja. Tehát kettős a mozdulat. A mádhjamika követője a viszonylagos, tehát a világban megjelenő igazságok értelmében az erényekre törekszik, próbálkozik folyamatosan az erény útján járni és gyűjteni magába az erényeket. A karma törvényt figyelembe véve folyamatosan olyan cselekedeteket törekszik végrehajtani, amelyek a szenvedést csökkentik. Ugyanakkor pedig, az abszolút igazság értelmében, olyan belső lelki, szellemi mozdulatokat tesz, amelynek révén újra és újra tudatosítja magában az abszolút értelemben vett ürességet vagy mentességet.

Ez igazából a mahájána buddhizmus körébe tartozik. Van az ősi, a hínajána buddhizmus, ami szó szerint azt jelenti, hogy: kis szekér. A mahájána azt jelenti: nagy szekér. Buddha eredetileg szerzetesi tant nyilatkoztatott ki. Aki buddhista akart lenni, az úgy vált buddhistává, hogy belépett a szerzetbe, ahol nagyon szigorú szerzetesi szabályok voltak érvényben. Nemcsak pusztán a pancsa szilát, az 5 erkölcsi szabályt kellett elfogadnia. Buddha ugyanis kolduló rendet hozott létre. Aki be akart lépni a rendbe, az az összes világi vagyonát el kellett, hogy hagyja, és csak a megvilágosodásra helyezhette a hangsúlyt. Nem volt félutas megoldás, hogy valaki világi ember és mégis buddhista. A buddhista egyet jelentett azzal, hogy valaki szerzetes. És ezért hívták hínajána-nak, kis szekérnek, mert ezen a szekéren csak kevesen tudnak elférni, csak azok, akik teljesen elszánták magukat, hogy lemondanak a világi dolgokról és teljesen a Tannak szentelik magukat.

Párhuzamosan ezzel, később megjelent a mahájána megközelítés, amely megnyitotta a buddhizmust a világi emberek előtt is, a világban kötelességgel rendelkező kereskedők vagy családosak előtt például, akik nem hagyhatták ott a foglalkozásukat ilyen vagy olyan okok miatt, de akik Buddha tanát mégis igaznak tartották. Mégpedig a mahájána, vagyis a nagy szekér keretein belül: erre már sokan felférnek. Nem csak a szerzetesek, hanem a világiak is. Így logikus következmény, hogy van a világi igazságok köre, ahol azoknak megfelelően lehet működni, és van az abszolút igazság, és e kettőségében, illetve a kettő közötti egyensúlyban lehet élni végig egy buddhista életet. Az abszolút igazság értelmében az ember egyre mélyebben és mélyebben igyekszik belátni a dolgok mindent átfogó ürességtermészetét, és ugyanakkor a hétköznapi életben egyre inkább az erények útján jár.

Ágak

Tulajdonképpen rengeteg más út ágazott ki ebből, ugyanis Buddha felfogása kapcsolódni tudott egy csomó más, már meglévő világnézettel. A buddhizmus egyik legnagyobb érdekessége, hogy ahogy eljutott különböző területekre, különböző kulturális környezetekbe, ott, az éppen aktuális helyi vallással össze tudott kapcsolódni, úgy, hogy a helyi vallás elemeit magába olvasztva, sajátos új formákat alakított ki. Kínába eljutván például kialakította a csan buddhizmust, amely az ősi taoista felfogást ötvözte magába. Ez a csan került át Kínából később Japánba, és ott a sintóval összeházasodva kialakult a zen.

laar-andras-buddhizmus-5-resz_3

Tehát a csan és a zen voltaképpen majdnem ugyanaz. Amikor a buddhizmus eljutott például Tibetbe, az ottani sámánisztikus, mágikus bön vallással összeházasodva kialakította a különleges vadzsrajána buddhizmust, a sajátos mágikus buddhizmust, ami megint egy egészen külön ág. Végül is a jógával visszaházasodva alakult ki a buddhizmuson belül a jógacsárja, más néven a vidzsnyána váda, amely a tudat tan, a buddhizmus tudat tana, amely konkrétan azt mondja ki, hogy ez az egész, amit mi tapasztalunk létezésnek, voltaképpen egy tudati létezés. Semmi nincsen a tudaton kívül a létezésben, mindent a tudatunkon keresztül érintünk meg, és minden, amit megérintünk, az a tudatunkon belül lesz megérintve, semmire nem tudunk gondolni vagy tapasztalni, vagy érezni az egész világegyetemben, amit ne a tudatunkon belül tapasztalnánk.

Tehát a tudat az, ami tartalmazza az egész létezés mindenféle képét, a létezésről alkotott összes felfogást, sőt mi csak a tudatunkon keresztül tapasztalunk, következésképpen nyugodtan felfoghatjuk úgy, hogy az egész létezés tudati természetű létezés. A szenvedés, vagy a szenvedés hiánya, bármi a tudat függvénye. És mi semmi más módon nem érintkezhetünk a dolgokkal, csupán a tudatunkon keresztül. Tehát nincs is módunk arra, hogy a tudatunkból kilépve bármit tapasztaljunk, mert a tapasztalás is a tudaton belül történik. Az egyetlen megoldás a problémákra a saját tudatunkon belüli munkálkodás. Az ember, nem tud egy pillanatra sem a saját tudatából kilépni. A világ összes jelensége a tudatában tükröződik. Az összes nehézség is, ami úgymond a világban van, az nem a világban, hanem a tudatban van, tehát a praxis helyszíne is a tudat. És a praxis tárgya is a tudat, de még a praxis eszköze is a tudat. Ez a Tudat tan.

Hozzászólások

Scroll to top