András arról mesél, hogy közel 30 éve (1985-ben), hogyan és miért érintette meg a buddhizmus:
A buddhizmus nem Istennel, hanem a dolgokkal foglalkozott, azzal, hogy miként vannak a dolgok, és azzal, hogy az embernek milyen legyen a viszonya a dolgokhoz. Türelmes és bölcs felfogás volt ez. Rögtön a buddhizmus hívévé szegődtem, s magamban azt mondtam, hogy mindig e felfogást kerestem.
Először is megtudtam, hogy amikor belép valaki buddhistának, mi az a néhány fogadalom, amit meg kell tennie. A keresztényeknek 10 parancsolatuk van, a buddhistáknak 5. És ez az 5 számomra nagyon világosan érthető volt.
Az első parancsolat a nem ártás. Ez gyönyörű: fogadom, hogy nem ölöm meg a lényeket és nem ártok, nem okozok a lényeknek szenvedést, tudva azt, hogy minden lény szenved, szenvedő lényekből áll a világ. Minden egyes lény, a növény, állat, ember mindenki képes a szenvedésre, sőt új és új dolgok új és új módon szenvedést okoznak a lényeknek. Minden lénynek az a baja, hogy szenved. Tehát az első fogadalom: igyekszem a legszélsőségesebb módon kerülni, hogy másoknak szenvedést okozzak. Nagyon-nagyon jó parancsolat elsőnek, legelső erkölcsi szabálynak.
A második: ígérem, hogy igazat mondok, nem hazudok. Ez megint logikus, hiszen a valóságra vagyunk kíváncsiak, magával a valóságos létezéssel akarunk kapcsolatba kerülni, és hogyha hazudunk, akkor hamis képet festünk a valóságról. Ha hazudunk, más embereket akadályozunk abban, hogy ők a valóságban éljenek. A hazugság azért nem helyes – filozófiailag sem helyes -, mert lecsökkentem a másik lénynek az esélyét arra, hogy a valóságot valóságnak fogja föl. Tehát nem hazudok. Ez is nagyon jó.
A harmadik: nem veszem el mástól, ami az övé. Pontosabban úgy fogalmaznak, hogy nem veszem el azt, ami nincs önként odaadva. Megint logikus, teljesen világos, tiszta dolog. Hiszen ha nincs önként odaadva, és én elveszem valakinek a valamijét, akkor szenvedést okozok neki. Én sem szeretném, ha tőlem elvennének valami olyasmit, amit én nem adok oda önként. Nincs is joga senkinek erőszakkal elvenni mástól bármit, teljesen logikus, tehát már három erkölcsi parancsolattal egyetértek.
A negyedik: nem paráználkodni. Vérből, zsigerből volt bennem egy kis tiltakozás, mert folyton azt tapasztaltam, hogy a bennem működő szexuális vágy semmiféle erkölcsi szabályt nem fogad el. Az, hogy hol erre a nőre gerjedek be, hol arra, hol a harmadikra, hol a negyedikre, úgy véltem, nem az én ügyem, tőlem függetlennek látszó dolog, kaptam e hajlamot a teremtésben. Férfi vagyok, ezért a nőiség úgy általában vonz engem, nemi gerjedelemre sarkall, következésképpen nem nagyon értettem különösebben, hogy ez miként van. A paráználkodás elkerülése azt jelenti, hogy hűséges, erkölcsös életet élek, a poligám magatartásforma, a promiszkuitás nincs engedélyezve. Hát jó, el tudom fogadni. Az összes vallásban ez nehéz kérdés, az összes vallás szigorú e téren, tehát tudva azt, hogy én még nem tartok itt, mint eszményt ezt is el lehet fogadni.
Az ötödik: ne használjunk bódító szereket, kábítószereket az élethez. Ez is érthető. Én, ugye tudva az előzményeket, nem nyithatom ki nagyon a számat, hisz volt példa arra, hogy bódító és kábítószereket használtam, de értem a parancsolatot. E szerek ugyanis általában az ember realitással kapcsolatos képét módosítják és nincs garancia arra, hogy használójuk spirituális élményhez jut általuk. Sok esetben épp a valóság helyes felfogását akadályozzák és tévképzeteket keltenek Gondoljunk csak a részegen tántorgó féltékeny családapára. Úgy láttam tehát, hogy e parancsolatot is el lehet fogadni.
Egy olyan vallás, amely ezt az öt parancsolatot fogalmazza meg, a nem ártást, nem hazudást, nem elvenni, ami nincs önként odaadva, nem élni szertelen szexuális életet, és nem használni tudatállapot-módosító szereket, elfogadható, jó erkölcsi alapokon nyugszik.
És minderre jött a hatodik. Az ötöt meg kell fogadni, ha az ember úgymond buddhista akar lenni, de ennyi nem elég. Még egy hatodik is van, ami így hangzik: fogadom, hogy nem tüntetem fel vallásomat egyedül üdvözítőnek, fogadom, hogy tisztelem mások vallását. Amikor meghallottam, megdöbbentem: egy vallás magáról azt mondja, hogy nem egyedül üdvözítő. Ezt kerestem! Ha ugyanis létezik a mindent átfogó intelligencia, akkor logikus, hogy így működik. Ez gyönyörű.
És volt még egy nagyon erős, lelkileg nagyon meghatározó mozzanat. Elolvastam a buddhizmus egyik legfontosabb imáját magyarra fordítva, aminek az a címe Metta Szutta, a Szeretet Éneke. Hogy mit is imádkozik szeretet címén, mit is gondol egy buddhista? Ott volt előttem a kicsit „petőfisándoros”, rímbe szedett szöveg:
Üdvére a mindenségnek
köszöntöm a lényeket
áldás mint az eső hulljon
óvjon minden életet
akár nagy vagy legyen kicsiny
hatalmas vagy gyenge lény
békessége boldogsága
legyen azt kívánom én.
És még nyolc versszakon keresztül az, hogy minden lény legyen boldog, állat, ember, növény. Elsírtam magam a meghatódottságtól, hogy emberek sokasága azért imádkozik, hogy a többi lény legyen boldog. Ez gyönyörű! Mindig ezt kerestem. A növények, az állatok, mind-mind legyenek boldogok! Fantasztikus! Örök érvényű elkötelezettség szövődött ekkor köztem és a buddhizmus között, pusztán azért, mert e felfogással teljesen egyet lehet érteni.